F1: „A Ferrari olyan, mint az MU. Maga a történelem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.10. 10:29
null
A Ferrarinak akkor is hűséges a szurkolótábora, ha nincs a csúcson a csapat – Irvine szerint ez a legfontosabb <br />(Fotó: Action Images)
A Ferrarinak elsősorban olasznak kell maradnia, még ha ez a sikeresség rovására is megy – vélekedik Eddie Irvine, aki 1996-tól 1999-ig versenyzett a maranellóiaknál, s utolsó évében majdnem világbajnok lett.

„Amikor én a Ferrarinál versenyeztem, francia volt a csapatfőnök, brit a technikai igazgató, ausztrál a főtervező és német a sztárpilóta. Sikeres volt a csapat, de az igazi szurkolók szerint az nem igazi Ferrari volt, mert az igazi Ferrari olasz” – mondta Irvine Jean Todtra, Ross Brawnra, Rory Byrne-ra és Michael Schumacherre utalva.

A Ferrari a sikerek érdekében számos szakembert megkörnyékezett, vissza akarta hívni Brawnt, s nem tett le a Toro Rossó-s James Key vagy a Mercedes műszaki csapatát vezető Paddy Lowe megszerzéséről sem. Pedig Irvine szerint nem feltétlenül ez a helyes út.

„Az igazi szurkolók számára sokkal szerethetőbb a mostani csapat, amelyben olasz a csapatfőnök és olaszok a műszaki vezetők is – folytatta a ma már ingatlanbefektetésekkel foglalkozó északír. – Maurizio Arrivabenénél nem lehet olaszosabb főnöke a csapatnak, Mattia Binotto technikai igazgató pedig kiváló szakember, egykor a versenymérnököm volt, nagyon szeretem és tisztelem.”

Irvine félti Arrivabenét, akitől a Ferrari vezetősége azonnal eredményt követel.

„A Ferrari és Arrivabene legfőbb problémája, hogy az elnök, Sergio Marchionne nem versenyző, hanem üzletember. Azonnal akarja az eredményt, pedig Todtnak is fél évtizedébe telt, mire ütőképes lett a csapat” – mondta Irvine, aki a futballból is hozott párhuzamot.

„A Ferrari olyan, mint a Manchester United. Maga a történelem. A Manchester City összevásárolhatja, ami a sikerhez kell, és sikeresebb is lehet, de a nagyobb és őszintébb szurkolóbázisa mindig is a Unitednak lesz, ha megőrzi az identitását” – mondta a Bahamákon élő Irvine.

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
6 órája

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
8 órája

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
Tegnap, 15:58

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
Tegnap, 13:32

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
Tegnap, 11:50

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
2026.07.20. 19:55

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.07.20. 15:31

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04