F1: „Máris Max a legnépszerűbb F1-es pilóta világszerte”

2016.09.09. 16:47
null
Verstappen népszerűbb lenne, mint Räikkönen, Alonso vagy Hamilton? (Fotó: Reuters)
Helmut Marko, a Red Bull F1-es tehetséggondozója és tanácsadója a védelmébe vette Max Verstappent, és néhány állításával talán túl messzire is ment…

„A Formula–1 az utóbbi időben nem bővelkedett erős egyéniségekben – mondta Marko. – Néhány pilóta az utolsó szezonját teljesíti, Max miatt panaszkodnak, a biztonság miatt panaszkodnak, minden miatt panaszkodnak. Pedig Max személyében olyan versenyző érkezett, aki pontosan tudja, mit akar. Nem szégyellős, nem udvariaskodik, sikeres akar lenni.”

„A szurkolók reakciója őt igazolja. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy máris Max a legnépszerűbb F1-es pilóta világszerte – folytatta Marko. – A Maxet érő kritikák alaptalanok. Egyszerűen más szint, mint a többiek. A jövő bajnoka, és azt teszi, aminek köszönhetően bajnok is lesz. Úgy látom, egyeseket meglep, hogy ezen az úton szükség van előzésekre és védekezésre is. Ha olyan nagy vétséget követett volna el, a sportfelügyelők megbüntették volna.”

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
5 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
6 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
8 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
12 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02