F1: Hamilton szerint az új szabályok meglepetést okozhatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.14. 06:26
Lewis Hamilton szerint kicsit sem biztos, hogy a jövő évi szabályváltoztatások kedveznek majd a Mercedesnek, a brit világbajnok szerint addig kell kiélvezniük a sikert és a dominanciát, amíg tart. Ráadásul az, hogy ki milyen hamar áll át a 2017-es fejlesztésekre, az idei világbajnoki címre is hatással van.

2014-ben kezdődött meg a V6-os hibrid-korszak a Formula–1-ben, amely során hatalmas sikereket ért el a Mercedes, hiszen az eddigi 50 futamból 43-at valamelyik versenyzőjük nyert meg, valamint az egyéni és csapatvilágbajnoki címet is ők hódították el az utóbbi két évben. A jövő szezonra azonban több téren is változnak a szabályok, ami Hamilton szerint is átalakíthatja az erősorrendet.

„Nagy esély van rá, hogy az új szabályok miatt változnak az erőviszonyok, ezért még fontosabb, hogy kihasználjuk a jelenlegi lehetőségeinket – mondta a háromszoros világbajnok. – Ha ez az utolsó év, amikor a Mercedes dominál, biztosra akarok menni, hogy mindent kihozok ebből a szezonból, így nem pihenhetünk."

Hamilton 2007 óta tagja az F1-es mezőnynek, és szeretne még néhány évig a királykategóriában versenyezni, ezért kíváncsian várja, hogy alakulnak az erőviszonyok az új szabályokkal.

„Izgalmas lesz a következő szezon – tekint a jövőbe Hamilton. – Már most verseny folyik abban, hogy ki kezdi meg először a 2017-es fejlesztéseket, hiszen ha valaki korán kezd, végül elég jó munkát végezhet. Ez a tizedik évem, és talán van még hátra további hat, vagy ki tudja, mielőtt itt hagyom az F1-et. Gyorsan el fog telni ez a pár év, mert az elmúlt tíz is visszagondolva elég hamar elment. Biztos vagyok benne, hogy kiélvezem a hátralévő időt. A vezetést mindennél jobban szeretem, és ez a legfontosabb."

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
2 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
19 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23