F1: a Pirelli átmenetileg nem adna szabad gumiválasztást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.09. 13:37
Mario Isola Pirelli-versenyigazgató elmondása szerint új gumiszabály kidolgozásán munkálkodnak az FIA-val. Az már biztos, hogy az abroncsok mérete változik a jövő szezonra, de az egyik ötlet szerint ezen felül az idény elején még megkötnék a csapatok kezét, és előre meghatároznák a gumikiosztást.

Ez a gumiszabály teljesen az ellentétje lenne a mostani kiírásra bevezetett változtatásnak, ugyanis idén még több választási lehetőséget adtak a versenyzőknek. A 2017-es évad elején az FIA előre megszabná, hogy az istállók milyen gumiösszetételből gazdálkodhatnak egy-egy versenyhétvégén. Ez azonban valószínűleg csak átmeneti lenne, hiszen a jövő szezontól jelentősen változnak az abroncsok és az azokra vonatkozó szabályok. Mario Isola szerint az ő helyzetüket is megkönnyítené az ideiglenes módosítás.

„A szabály jól működik, úgyhogy nincs okunk a változtatásra, de szükségünk van egy megoldásra legalább az első három-négy futamon – nyilatkozta a Pirelli versenyigazgatója. – Ha az FIA úgy dönt, hogy előre meg lesz határozva a gumikiosztás az idény elején, akkor fel kell rá készülnünk. Le tudjuk gyártani az abroncsokat előzetesen. Jelenleg ez csak egy ötlet, ám olyan megoldás is lehet, aminek van értelme."

Isola szerint a Pirelli mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálják a legjobb megoldást a gumikról, de a végső döntés az FIA kezében van, ők maximum segíthetik a szabályalkotókat.

„Ezt a döntést az FIA fogja meghozni, nem a Pirelli. Minket is bevonnak persze, hiszen ellenőriznünk kell, hogy a javaslat megvalósítható-e. Biztos vagyok benne, hogy egyezségre jutunk az FIA-val és a csapatokkal közösen a jövőben, és megtaláljuk a helyes utat. Korábban már folytattunk tárgyalásokat, mert megegyeztünk abban, hogy mélyebben meg kell vizsgálnunk ezt a helyzetet a jövő év elején" – mondta bizakodva a szakember.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
7 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
10 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
13 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02