F1: Nehéz volt meggyőzni Kvjatot a cseréről – Marko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.16. 12:22
Christian Horner kijelentette, hogy a Max Verstappen előléptetése miatt a Toro Rossóhoz visszaküldött Danyiil Kvjat a közeljövőben biztosan nem kerül vissza a Red Bull első csapatához.

„Nem hinném, hogy a közeljövőben visszaülhet a Red Bullba. Persze az F1-ben semmire sem mondhatod, hogy lehetetlen” – mondta Horner, aki szerint az orosz mostantól kisebb nyomás alatt versenyezhet.

A cseréről szóló döntést meghozó Helmut Marko – aki a Red Bullt képviselte a vasárnapi eredményhirdetésen Verstappen mellett – azt mondta, nem volt egyszerű meggyőzni Kvjatot arról, hogy visszaüljön a Toro Rosso-Ferrariba.

„Nehéz volt, de belátta, ebben a helyzetben ez a legjobb, amit tehet – fogalmazott Marko, aki a Spanyol GP-t megnyerő Verstappenről is beszélt. – Felejtsék el, hogy ő az új Vettel. Ő Max Verstappen!”

A verseny leggyorsabb körét futva a 10. helyen célba érő Kvjat végül is elégedetten beszélt a versenyről.

„Örülök, hogy az első versenyemen pontot szereztem, a második felét kifejezetten élveztem, követtem az élmezőnyt, és figyeltem a csatájukat. Gratulálok a csapatomnak, jó versenyünk volt – mondta Kvjat. – Hogy megnyertem volna a versenyt, ha a Red Bullnál maradok? Ezt sohasem tudjuk meg. Azt tudom, hogy megfelelő autóval versenyeket és világbajnokságot is nyerhetek. Most kicsit nehezebb lett az utam, de türelmesnek kell maradnom.”

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
16 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
16 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
19 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
22 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02