F1: Grosjean szerint a Pirelli tönkreteszi a Haas hétvégéjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.15. 12:04
Bár a Pirelli vezetősége Felipe Massa és Kevin Magnussen sanghaji defektjei után fellélegezhetett, mert nem a gumik hibájából történtek a meghibásodások, az olasz-kínai abroncsgyártót megtalálta az egyik F1-es pilóta. Romain Grosjean szerint a Haas-istálló a Pirelli hibájából nem hozhatja ki a maximumot az autóiból.

„A Pirelli nevetséges guminyomást határozott meg erre a versenyhétvégére. Túl magas a határ, a mi autónk vezethetetlen – mondta Grosjean. – A hátsó gumi 21.5 psi, ami még elviselhető, de az elsőre maghatározott 23 már nevetséges. Olyan kemény az abroncs, hogy esélyed sincs érezni a pályát, mintha fakerekeken mennél. Iszonyúan nehéz irányítani az autót, régebben négy-öt psi-vel alacsonyabbak voltak a nyomások.”

Grosjean azt mondta, a túl magas határ okolható a pénteki szabadedzéseken történt sok kicsúszásért. A francia pilótán kívül többek között Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton is többször megcsúszott a két edzésen.

„Lehet, hogy a mi autónk érzékenyebb erre, de el sem tudom képzelni, hogy bármely csapat ezt a nyomást alkalmazná, ha nem lenne a limit meghatározása – folytatta Grosjean. – A Michelin idejében még 13-15 psi volt a keréknyomás, és négy éve is alig mentünk 18 fölé. A mostani értékek viszont már az utcai autókét idézik, nem olyan, mint a versenyautóké.”

Grosjean mellett Jenson Button is panaszkodott a túlságosan magas értéken meghatározott keréknyomásra.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
17 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
2026.03.16. 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik