F1: a pilóták féltik sportjukat, nyílt levelet írtak

Vágólapra másolva!
2016.03.23. 19:41
null
A pilóták egységesek – egységesen féltik sportjukat (Fotó: Reuters)
A Formula–1-es pilóták érdekvédelmi szervezete (GPDA) nyílt levélben bírálta az F1 véleményük szerint „elavult és rosszul strukturált” döntési mechanizmusait.

A pilóták nyílt levelükben annak a félelmüknek adnak hangot, hogy sportáguknak nincs egységes és elfogadott víziója, a közelmúltban meghozott döntések és változtatások megítélése meg legalábbis vegyes.

„Úgy érezzük, néhány szabályváltozás – legyen az sportszakmai, technikai vagy üzleti – bomlasztó a sportra, nem jelent megfelelő megoldást a sportágat fenyegető nehézségekre, és veszélyezteti a jövőbeni sikereket. Tisztában vagyunk vele, hogy minden vezető a legjobbat akarja, legyen szó a tulajdonosokról, képviselőikről, szabályalkotókról, csapatokról vagy befektetőkről.”

„A pilóták arra a következtetésre jutottak, hogy a sportág döntéshozó mechanizmusai elavultak és rosszul strukturáltak, a fejlődés ellen hatnak – sőt, pont ellenkező hatást érhetnek el, ez pedig negatív a sport egészére nézve. (...) Kívánjuk és sürgetjük, hogy a tulajdonosok és a befektetők átstrukturálják a Formula–1 irányítását. Szükséges a döntéshozatalban és iránymutatásban – legyen szó rövid avagy hosszú távú tervekről – egy olyan egységes vízió, mely a Formula–1 értékeit és alapelveit tisztán képviseli. Biztosítanunk kell, hogy az F1 sport marad, egy szoros küzdelem a világ legjobb autóival a világ legjobb pályáin. (...) Mi, pilóták egységesek vagyunk, és felajánljuk segítségünket és támogatásunkat az F1 jövőjének formálásában, hogy még generációk élvezhessék” – írta nyílt levelében a GPDA.

Az érdekvédelmi szövetség azzal zárta a Jenson Button, Sebastian Vettel és Alexander Wurz jegyezte levelet, hogy nem támadni akar, hanem minden érintett érdekében szólal fel és él konstruktív kritikával.

Legfrissebb hírek

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
15 órája

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13
Ezek is érdekelhetik