F1: az év végén visszavonul a Williams női tesztpilótája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 09:42
null
Susie Wolff szerint nem mostanában lesz női F1-es pilóta (Fotó: Action Images)
A Williams női tesztpilótája, Susie Wolff az év végén felhagy az autóversenyzéssel.

 

A skót pilóta, aki több mint húsz év után első nőként vett részt Formula–1-es versenyhétvégén, úgy hiszi, hogy a célja, hogy a száguldó cirkuszban versenyezzen, nem jön össze.

„Annyira közel kerültem, és keményen küzdöttem. De a megérzéseim azt súgják, ideje továbblépni, és új kihívásokat keresni. Sportemberként mindig nehéz tudni, mikor érkezett el a befejezés ideje, de számomra ez a kaland most véget ér” – mondta Susie Wolff.

A 32 éves pilóta még egy versenyen rajthoz áll, az idei Race of Champions gálán Londonban, David Coulthard csapattársaként indul el.

Wolff 2012-ben kezdett el a Williamsnél dolgozni, miután hét évig versenyzett a német túraautó-bajnokságban. Versenyen az F1-ben viszont nem tudott bemutatkozni végül.

„Hiszem-e, hogy az F1 készen áll arra, hogy egy női sofőr képes versenyezni benne a legmagasabb szinten? Igen. Hogy elérhető-e az F1 egy nőnek? A leghatározottabban. Hogy ez hamarosan megtörténik? Azt sajnos nem. Két probléma van: nincs elég fiatal lány, akik korán kezdenek gokartozni, és nincs egy igazi példakép. Néha csak látnod kell, hogy higgy benne” – mondta Susie Wolff.

Legfrissebb hírek

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
13 perce

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
2 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
4 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
5 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
5 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
5 órája

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
8 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik