F1: Bernie Ecclestone több amerikai versenyt akar

MTI MTIMTI MTI
2015.10.27. 10:45
A Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone több futamot szeretne rendezni az Egyesült Államokban.

A Mercedes pilótája, a brit Lewis Hamilton harmadik világbajnoki címét hozó vasárnapi, austini versenyt követően a 84 éves sportvezető kifejtette: annak ellenére szeretne több amerikai futamot, hogy az országban csökkent az érdeklődés az F1 iránt.

„Négy futamot szeretnék itt rendezni. Mindegy hol, csak ne essen az eső. Mondjuk Dél-Kaliforniában. Néhány helyszín már szóba is került” – mondta Ecclestone, aki az időjárással kapcsolatban arra utalt, hogy az elmúlt hétvége során szinte folyamatosan esett az eső, ezért veszélybe került a verseny lebonyolítása.

Mostani nyilatkozata azért is furcsa, mert két héttel korábban, az orosz televízióban még egészen más stílust használt: „meg kellene próbálnunk javítani az amerikai pozícióinkon. Ez kemény feladat számomra, mert nem vagyok nagyon lelkes, ha Amerikáról van szó” – mondta Szocsiban Ecclestone, aki azzal is feltűnést keltett, hogy csodálatát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök iránt, és megvetéssel beszélt a demokrácia intézményéről.

Jelenleg a texasi futam a Formula–1-es versenynaptár egyetlen amerikai nagydíja, de régebben New Yorkban, a kaliforniai Long Beachen, Las Vegasban, Detroitban, Dallasban, Phoenixben és Indianapolisban is rendeztek versenyeket, a 2014-es programtervezetbe pedig New Jersey is bekerült helyszínként, de végül elmaradt a verseny.

„Azt hiszem, meg kellett volna rendeznünk a New Jersey-i futamot. De a lehetőség még mindig fennáll” – szögezte le Ecclestone.

A profitra vágyó amerikai szervezők dolgát nem segítené a szakág pénzügyi struktúrája, ugyanis minden rendezőnek jelentős összeget kell fizetnie a kereskedelmi jogok birtokosának.

A jövő évi versenynaptárban rekordnak számító 21 futam szerepel, ebből ugyanúgy egy lenne az Egyesült Államokban, mint idén.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
13 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
17 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
18 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
21 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55