F1: kizárták a Lotust, elázott és pizzát rendelt Szuzukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.24. 13:41
Az Olasz Nagydíj után újabb erőltetett menet vár a Lotus-istálló dolgozóira Japánban, ahová a csapat tartozásai miatt csak késve, helyi idő szerint csütörtök délután érkezett meg az istálló felszerelése Szingapúrból. Mivel az istálló motorhome-ját sem adták át, a szerelők és a pilóták pizzát rendeltek, illetve más csapatoknál bújtak meg a szuzukai eső elől.

A csapatok felszereléseit Szingapúrból Japánba szállító vállalat késve kapta meg a Lotustól a díjat, ezért atöbbiekhez képest többnapos késéssel érkeztek meg a felszerelései. A monzai futam előtt is hasonló volt a helyzet, akkor a belga hatóságok tartották Spában a felszereléseket.

Most annyi szerencséje van a Lotusnak, hogy nem kell felépíteni a motorhome-ot, a tengerentúli versenyeken ugyanis a rendezők bocsátják a csapatok rendelkezésére az épületeket, amelyekben pihenhetnek és étkezhetnek. Csakhogy a japán szervezők nem adták oda a Lotusnak a kulcsokat a motorhome-hoz, így az istálló saját állomáshelyükről kizárt munkatársai a többieknél húzták meg magukat az esős csütörtökön, illetve pizzát rendeltek, és azt ették.

Romain Grosjean (aki a Renault vendégszeretetét élvezte) és Pastor Maldonado a motorhome helyett a paddockban, esernyő alatt adott interjúkat csütörtökön, s mindketten elmondták, csak az érdekli őket, hogy pénteken, szombaton és vasárnap is autóba ülhessenek – egyelőre ez sem biztos.

A Lotust felvásárolná a Renault, de még mindig nem írták alá az adásvételi szerződést, ezért bajban van a csapat, amely hétfőig kapott haladékot anyagi gondjai rendezésére, különben csődeljárás alá kerül.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02