F1: Hamilton mindenkit leeresztett – sajtóvisszhang

2015.09.07. 17:38
null
Nem csak dicsérték Hamiltont, a brit sajtó megtalálta tiszteletlensége miatt is (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton újabb sikerét taglalta azt követően, hogy a Mercedes brit pilótája idei hetedik futamgyőzelmét aratta vasárnap az Olasz Nagydíjon. A verseny után kiderült, hogy Hamilton és csapattársa, a versenyt motorhiba miatt feladó Nico Rosberg autójának egyik kereke a rajtnál az előírtnál laposabb volt, ezért utólagos büntetést kaphatott volna, ám erre nem került sor.

 

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
Már megint Lewis... Hamilton uralkodott, Sebastian Vettel élvezte Monzát. Csodaszép vörös tenger próbálta támogatni őt annak a reményében, hogy a Mercedes olyan sérülékeny lesz, mint szombaton, amikor Nico Rosberg motorproblémákkal küszködött. Nem így lett. A tökéletes Hamilton rögtön támadásba lendült, és szertefoszlatta az illúziókat.
Corriere dello Sport: Krimi Monzában, Hamilton a kerekek ura. Lewis alacsony nyomású gumikkal nyert, de a nemzetközi szövetség felmentette. Az F1-nek két és fél órára volt szüksége ahhoz, hogy megoldjon egy olyan problémát, amelyet a szerelők két másodperc alatt megoldhattak volna.
Tuttosport: Hamilton-show a kerékkrimiben. A Mercedes nem tartotta be a Pirellivel kötött megállapodást, de elkerülte a büntetést. Lewis lapos kerekekkel is legyőzte Vettelt.

NÉMETORSZÁG
Bild:
Elszálltak Rosberg világbajnoki álmai? A motor kigyulladt, nincs pontszerzés, Hamilton nyert.
Frankfurter Rundschau: Hamilton mindenkit leeresztett.
Hamburger Abendblatt: Hamilton elrontotta Vettel „hazai” győzelemről dédelgetett álmait.
Die Welt: Hamilton úton a címvédés felé.
Süddeutsche Zeitung: Nyomásproblémák. A kerekek témája Monzában is terítéken volt, még ha nem is robbant szét ezúttal egy gumi sem. Mégis nyomoztak amiatt, hogy Hamilton és Rosberg egyik hátsó kereke nem volt előírás szerint felpumpálva.

NAGY-BRITANNIA
Guardian:
Miközben Rosberg az egész versenyen szenvedett, rohant az eredmény után, majd kiesett, Hamilton kocsikázott egyet a monzai Királyi Parkban.
The Telegraph: Senki sem állíthatja meg Hamiltont. Sem Rosberg, sem Hamilton, sem a sportfelügyelők. Csak a hülye fogadna arra, hogy nem Hamilton lesz a világbajnok 2015-ben.
Daily Mail: A pillanat, amikor eldőlt az F1-es világbajnoki küzdelem? Rosberg álmai elszálltak, mint a Mercedes-motor füstje.
Mirror: Hamilton nyert, mégis szabadkoznia kellett, mert a futam előtt tiszteletlen volt, amikor a versenyzőtársak az elhunyt IndyCar-versenyzőre, Justin Wilsonra emlékeztek.

SVÁJC
Berner Zeitung:
Kevés a nyomás. Az olasz futamból hiányzott az izgalom, Hamilton túl gyors volt. A britnek csak a kerekei okozhattak volna gondot.
Blick: Hamilton győzött, és izgult. Rosbergnél a motor és a vb-álmok is kipukkadtak.

SPANYOLORSZÁG
El País:
Bár Hamilton már gyakorlatilag nyert, az istálló arra utasította, hogy az utolsó körökben menjen tempót – anélkül, hogy tudta volna, miért. A csapatvezetők attól tartottak, időbüntetést fog kapni a kerekek miatt, ezért akartak minél nagyobb előnnyel győzni, ám alaptalannak bizonyultak a félelmeik.
Marca: Hamilton ellenállás nélkül gyűjtötte be idei hetedik sikerét, és fél lábbal már a pódium tetején áll. Riválisa és csapattársa, Rosberg lemondhat a diadalról.
As: Hamilton egy kézzel kormányozva, mosolyogva győzött, és körözés közben még az út menti fákat is nézegethette.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45