F1: Nico Rosberg apa lett, a jövevény neve még titok

2015.08.31. 15:36
Apa lett Nico Rosberg, a Formula–1-es Mercedes-csapat német pilótája. „Tegnap délután megszületett a kislányunk. Nagyon boldogok vagyunk” – írta hétfőn a Twitteren felesége, Vivian nevében is a 30 éves versenyző.


Franciául írt üzenetében az előző szezonban összetettben másodikként záró Rosberg köszönetet mondott a Princesse Grace kórház dolgozóinak, a baba ugyanis Monacóban jött a világra, ahol a pilóta gyerekkorától fogva él.

Franciául írt üzenetében az előző szezonban összetettben másodikként záró Rosberg köszönetet mondott a Princesse Grace kórház dolgozóinak, a baba ugyanis Monacóban jött a világra, ahol a pilóta gyerekkorától fogva él.

A kislány neve még nem ismert.

Rosberg tavaly nősült meg, első gyermeke pedig éppen két versenyhétvége között született. A „kispapa” csütörtökön már ott lesz Monzában, a vasárnapi Olasz Nagydíj helyszínén.

Rosberg jelenleg is a második helyen áll a vb-pontversenyben csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton mögött.

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
11 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
16 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
16 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
19 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55