F1: visszavonultatják Jules Bianchi 17-es rajtszámát

2015.07.20. 17:28
Nem adják ki többet a Formula–1-ben a 17-es rajtszámot, amely utoljára a péntek este elhunyt Jules Bianchi autóján szerepelt.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ezzel a gesztussal kíván tisztelegni a francia versenyző előtt. A tavaly bevezetett szabály szerint a pilóták választhattak maguknak rajtszámot, amelyet a pályafutásuk végéig használnak.

Bianchi tavaly októberben szenvedett súlyos fejsérülést a Japán Nagydíjon bekövetkezett balesetben. November közepéig a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Megműtötték, majd kómába esett. Haláláról családja szombaton értesítette a nyilvánosságot.

A 25 éves korában elhunyt versenyzőt kedden szülővárosában, Nizzában helyezik végső nyugalomra.
A gyászszertartásra a Sainte-Reparate katedrálisban kerül sor 10 órától, ezen csak a családtagok, barátok és versenyzőtársak vehetnek részt, a szurkolók a templom előtt búcsúzhatnak Bianchitól.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
10 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
15 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
15 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
19 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55