F1: „Ezt nehezebb elfogadni, mint ha Jules meghalt volna”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.13. 12:53
null
Édesapja szerint Jules Bianchi – esetleges felébredése után – nem tudna együtt élni a gondolattal, hogy nem versenyezhet többé <br />(Fotó: AFP, archív)
Kezdi feladni a reményt a tavalyi Japán Nagydíjon súlyos fejsérüléseket szenvedő Jules Bianchi édesapja, aki szerint a jelenlegi helyzetnél könnyebben elfogadta volna, ha meghal a fia a balesetben.

 

„Elviselhetetlen ez a tortúra, amelyen mindennapátmegyünk, az őrület határán vagyunk, számomra ezt nehezebb elfogadni, mint ha Jules meghalt volna – idézi Philippe Bianchit a France Info. – Képtelenek vagyunk segíteni rajta. Ahogy halad az idő, egyre kevésbé bízom a felépülésében, teljesen másképpen látom, mint két hónappal a balesete után. Eljön az a pillanat, amikor józanul kell értékelni, és ekkor átlátod, milyen súlyos a helyzet.”

Philippe Bianchit attól is óvták a fiát kezelő orvosok, hogy fia esetleges felébredésétől nagy csodát várjon.

„Tegyük fel, hogy felébred, és ráeszmél, hogy mennyire magatehetetlen. Nem hiszem, hogy ezt akarná. Michael Schumacher balesete után beszéltünk, és azt mondta, ha már csak a vezetés lehetőségétől megfosztaná egy hasonló baleset, képtelen lenne elfogadni, mert ez az élete” – mondta a nizzai kórházban kómában fekvő pilóta apja.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
10 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
15 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
15 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
19 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55