F1: „Nem körözgetünk még két évig esélytelen motorokkal”

2015.06.18. 11:20
null
A Red Bull-vezetőknek elegük van a mellékvágányból (Fotó: AFP)
A jelenlegi beszállítójával, a Renault-val kapcsolatos problémák miatt motorváltást fontolgat a Formula–1-ben szereplő Red Bull.  

 

„Nem fogunk még két évig ezekkel az esélytelen motorokkal elkörözgetni az F1-ben” – közölte csütörtökön Helmut Marko, az osztrák istálló tanácsadója.

A csapatvezetés a vasárnapi Osztrák Nagydíj után ül le tárgyalni a gyárral a 2016 végéig aláírt együttműködésről, mivel a mostani erőforrásokból hiányolja a lóerőket és a megbízhatóságot. A hazai futamon a Red Bull várhatóan újabb motorvariánst próbál ki – idén már az ötödiket –, és elképzelhető, hogy emiatt tíz hellyel hátrébb sorolják majd az autóit a rajtrácson.

A Red Bull Sebastian Vettel révén sorozatban négy világbajnoki címet szerzett 2010 és 2013 között a Renault-val. A tavaly bevezetett turbós motorokkal azonban gyengélkedik a csapat, amely jelenleg a negyedik helyen áll a pontversenyben, pilótái közül az ausztrál Daniel Ricciardo a hetedik, az orosz Danyiil Kvjat pedig a nyolcadik.

Az angliai székhelyű istálló 2020-ig biztosan marad az F1-ben, és ha új beszállító után akar nézni, akkor – mivel a Mercedes kizárható – a Ferrari jöhet szóba. Az olasz gyár korábban évekig ellátta motorokkal a Red Bull fiókcsapatát, a Toro Rossót. Sajtóértesülések szerint az osztrákok akár a jelenlegi Ferrari-motorok gyengébb kiadásaival is beérnék.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
13 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
14 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
16 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
20 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02