F1: „Kaltenborn nélkül már rég nem létezne a Sauber”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.16. 11:14
Peter Sauber F1-es csapatalapító a védelmébe vette Monisha Kaltenbornt, a svájci istálló jelenlegi istállófőnökét. A sportvezető szerint az osztrák-indiai hölgy nélkül már nem létezne az F1-es alakulat.

Kaltenborn rengeteg kritikát kapott a múlt héten a Giedo van der Garde-ügy kapcsán. A hölgynek felrótták, hogy ügyvéd létére három versenyzőt is szerződtetett a 2015-ös szezonra,és nem is lehetett más az ügy vége, mint pereskedés, amelyet elveszített a csapat a holland pilótával szemben, és miután sikerült elkerülni a Sauber eszközeinek hatósági lefoglalását, illetve Kaltenborn letartóztatását Melbourne-ben, a héten meg kell egyezniük Van der Garde kártérítéséről.

Peter Sauber eddig csendben volt, de a pályán rendkívül sikeres (Felipe Nasr az 5., Marcus Ericsson a 8. helyen ért célba) Ausztrál Nagydíj után elmondta véleményét, kiállt Kaltenborn mellett.

„Monisha Kaltenborn nélkül már nem létezne a Sauber. Ha nem győzött volna meg arról, hogy segít a csapat vezetésében, hat éve nem vásároltam volna vissza a csapatot a BMW-től – mondta Sauber a Neue Zercher Zeitungnak. – Közösen meghozott döntés volt, óriási szerencsém volt, hogy mellettem állt. Az F1-es csapatok nagy része nagyon jól járna, ha ez a nő nála dolgozna."

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
13 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
14 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
16 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
20 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02