F1: a Lotus bombanője reagált a kinevezését érő kritikákra

2015.03.03. 13:59
Carmen Jordá, a Lotus múlt héten kinevezett tesztpilótája a német Bildnek adott interjújában válaszolt korábbi GP3-as versenyzőtársainak, akik gúnyos megjegyzésekkel fogadták F1-es előrelépését. Szerinte irigykednek.

Korábbi GP3-asriválisai közül többen is nemtetszésüket nyilvánították ki Jordá F1-es szerződéséről, korábbi csapattársa, Rob Cregan például azt írta a Twitterre, „Carmen egy filmszalagot sem tud beállítani, nemhogy egy hibrid F1-es autót.”

ƒ„A Formula–1 tele van irigységgel. Kevés álláslehetőség van, nagyon kevesen jutnak el odáig – mondta a Bildnek Jordá. – Nem csodálkozom, hogy Rob is az irigyek között van, hiszen nekem sikerült az, ami neki nem. A legjobbakat kívánom neki, mást nem mondhatok.”

Jordá elsősorban a szimulátorban fog dolgozni, a versenyekre is elutazik, és az egyik év közi teszten talán autóba is ülhet.

„Először is meg kell értenem, hogyan működik a csapat. Az F1 teljesen másképpen működik, mint a GP3” – mondta Jordá, akinek még nincs versenyzői engedélye az F1-ben.

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
16 órája

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik