F1: korábbi rajt Malajziában, Hockenheimben lesz a futam

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 14:33
Biztonsági okokból egy órával korábban rajtol majd el a Formula–1-es mezőny az idei világbajnoki sorozat második állomásán, a Malajziai Nagydíjon.

Razlan Razali, a sepangi pálya vezetője az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal folytatott tárgyalás után bejelentette, hogy helyi idő szerint 15 órakor kezdődik majd az idei verseny, így Közép-Európában 8 órától lesz követhető futam.

A szervezők ezzel szeretnék megakadályozni, hogy a szürkület és az esetleges eső miatt félbe kelljen szakítani a GP-t, s hogy olyan baleset történjen, mint a tavalyi Japán Nagydíjon, amikor Jules Bianchi, az azóta megszűnt Marussia-istálló francia pilótája rossz látási viszonyok között egy másik autót mentő darunak ütközött, súlyos fejsérüléseiből pedig azóta sem épült fel.

A malajziai viadalt március 29-én rendezik majd, az idénynyitó pedig az ausztráliai Melbourne-ben lesz március 15-én.

Ecclestone csütörtökön bejelentette, hogy a július 19-én sorra kerülő Német Nagydíjat a tavalyi évhez hasonlóan a Hockenheimringen rendezik majd meg. A németországi futamnak 2008 óta felváltva adott otthont a Nürburgring és a Hockenheimring, előbbinek azonban új tulajdonosa van.

„Hamarosan megkötjük a szerződést Hockenheimmel, csak az időtartamon kell módosítanunk, illetve töröljük a megállapodás azon részét, amely lehetőséget ad a Nürburgringnek arra, hogy kétévente házigazda legyen" – közölte a 84 éves brit üzletember.

A Magyar Nagydíjat egy héttel a Német GP után, július 26-án tartják a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
9 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
12 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik