F1: a Bianchi-eset után öt futam is hamarabb kezdődik

2015.01.20. 13:14
Öt Formula–1-es futam is egy órával hamarabb kezdődik a 2015-ös szezonban, megfelelve a Jules Bianchi sajnálatos balesetét követő ajánlásoknak.

A március 15-i szezonnyitó helyi idő szerint 16 órakor kezdődik Melbourne-ben (a szombati időmérő esetében marad a 17 óra), míg a malajziai futam 15 órára jön előre. Kínában, Japánban és Oroszországban helyi idő szerint 14 óra lesz a start.

Az FIA tervei között szerepel egy olyan irányelv kidolgozása, amely az éjszakai versenyek kivételével azt írná elő, hogy a rajt nem lehet négy órán belül a naplementéhez vagy sötétedéshez képest.

A korábbi kezdés annak a vizsgálóbizottságnak az egyik javaslata volt, amelyik Jules Bianchi októberi, szuzukai balesetének körülményeit elemezte. A tavalyi Japán Nagydíjon – amely a heves esőzés miatt elhúzódott – az azóta megszűnt Marussia istálló francia pilótája a rossz látási viszonyok között egy másik autót mentő darunak ütközött, s súlyos fejsérüléseket szenvedett. Bár a kómából felébredt, azóta is eszméletlen és magatehetetlen.

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
11 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
11 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
15 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55