F1: idei autójával versenyezhet a csődvédelem alatt álló Caterham

MTI MTIMTI MTI
2014.12.01. 14:21
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Formula-1-es bizottság engedélyt adott a csődvédelem alatt álló Caterham istállónak arra, hogy a következő szezonban az idei autójával álljon rajthoz a világbajnoki sorozatban.

Ahhoz, hogy ez valóban így legyen, a Motorsport Világtanácsnak a héten jóvá kell hagynia az engedélyt, amelyet azért is kaphatott meg a csapat, mert csődbiztosa három lehetséges
befektetővel is komoly tárgyalásokat folytat.
befektetővel is komoly tárgyalásokat folytat.

„Nagy segítség ez, így ugyanis időt nyerünk, az új tulajdonosnak ráadásul könnyebb lesz elindulnia az F1 világában, ahol meglehetősen nagy összegekbe kerül egy istálló fenntartása" – mondta hétfőn Finbarr O'Connell, a Caterham csődbiztosa, aki azt reméli, még az év vége előtt megállapodik eggyel a lehetséges vevők közül.

O'Connell hozzátette, a három komoly érdeklődő közül kettőt tart igazán erősnek. A Caterham október végén került a csődbiztos felügyelete alá, néhány nappal később a Marussia is erre a sorsra jutott, utóbbi azonban november 7-én be is fejezte a működését, s december közepén teljes versenyfelszerelését – beleértve az autókat – elárverezi.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
12 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
18 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02