F1: vegyes fogadtatást kapott a virtuális safety car

2014.11.01. 18:09
Az F1-es pilóták szerint túl korai lenne még élesben bevetni a virtuális biztonsági autót, de látnak fantáziát a pénteken az első és a második szabadedzés után is kipróbált rendszerben.

Az Austinban kipróbált rendszer szerint a pályát mini szakaszokra osztják fel, s mindegyik kis szektorra maximális időt szabnak meg, amely alatt nem szabad átmenni rajta.

„Kipróbáltam, elérték vele, amit lehetett. Még néhány részletet tisztázni kell, de jó lesz" – mondta Sebastian Vettel.

Romain Grosjeannak és Jenson Buttonnak viszont vannak aggályai.

„Nehéz volt tartani a limitidőket, mert a rendes tempóhoz mérten változó volt a lassítás mértéke. Csak az egyik edzés végén próbáltam ki, nagyon nehéz volt úgy menni, hogy ne veszítsek sok időt vele" – mondta Grosjean.

„Furcsa lesz ez, ha a versenyen alkalmazzák, és két autó szorosan egymás mögött halad, hiszen nem úgy megy, hogy hirtelen fékezünk és lassítunk. Az alapötlet jó, de folyamatosan a kormányt kell figyelni, hogy tudjuk, mennyi a limitidő, és belül maradjunk. Aztán a hátul haladónak figyelnie kellene arra, aki előtte megy, de túlságosan sem maradhat le" – mondta Button, aki az Amerikai Nagydíjon öt rajthelyes büntetést kap váltócsere miatt.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02