F1: McLaren-határidő Alonsónak, akit nem lehet sürgetni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 18:59
A McLaren-istálló az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjig adott időt Fernandop Alonsónak arra, hogy eldöntse, elfogadja-e a csapat szerződésajánlatát. A spanyol szerint nincs határidő.

„Azt kértük Fernandótól, hogy a Brazil és az Abu-dzabi Nagydíj között döntsön – idézte a Bild Eric Boullier-t, a McLaren csapatfőnökét. – Sokat beszélgettünk, beillene a csapatba, és ő is jelezte, hogy lenne kedve jönni. Ám hosszú távban gondolkozunk, nem egy, hanem három évre szeretnénk őt."

A BBC kedden azt jelentette, hogy Alonso kettő plusz egyéves szerződésről egyezett meg a csapattal, de az aláírás még hiányzik a szerződésről.

Arai Jaszuhisza, a Honda F1-es vezetője is beszélt Alonsóról, sőt!

„A pilótákról a Honda és a McLaren belső tárgyalásokat folytat, nem tartozik a külvilágra. Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a mezőny három kiemelkedő alakja, mindhármuknál látok esélyt arra, hogy jövőre McLaren-Hondában ülve versenyezzen."

Alonsót is kérdezték Interlagosban, és bár már nem volt olyan szűkszavú, mint a múlt héten Texasban, sok mindent nem árult el.

„Nem hiszem, hogy határidőhöz vagyok kötve. Az egyik héten a McLarentől jön valami nyilatkozat, a másikban a Lotustól – mondta Alonso. – Gerard Lopez azt mondta, tárgyaltunk a jövőről, ami igaz, de ennek semmi köze az F1-hez, más jellegű bizniszt tervezünk. Minden nap van valami pletyka, ma például azt hallottam, hogy egy dollárért megveszem a Marussiát, ami abszolút fals infó. Japánban már elmondtam, hogy konkrét tervem van, és ezt a tervet szeretném megvalósítani, kitartok az elhatározásom mellett. Hosszú távon gondolkozom, nem a pillanatnyi forma alapján. Tavaly mindenki azt hitte, a Red Bull legyőzhetetlen marad, és most is mindenki ezt hiszi a Mercedesről."

Legfrissebb hírek

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
Tegnap, 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

McLaren: véletlenül lett Norrisé a győztes stratégia

F1
2025.08.05. 07:35
Ezek is érdekelhetik