F1: Hamilton és Rosberg is megérdemli a vb-címet - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.18. 18:02
Az F1-es világbajnoki címét négy év után elveszítő Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton és Nico Rosberg is megérdemelné a 2014-es trófeát. A Red Bulltól távozó német szerint Rosberg hasonló helyzetben van, mint ő 2010-ben, első vb-címe megnyerésekor.

„Mindketten megérdemelnék a világbajnoki címet. Lewis több versenyt nyert, míg Nico kiegyensúlyozottan és okosan versenyzett ebben a szezonban – mondta Vettel. – Más típusú versenyzők, de mindketten remek munkát végeztek ebben az évben."

Vettel szerint Rosberg helyzete arra hasonlít, amilyenben ő volt 2010-ben az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt. Akkor Vettel 15 ponttal maradt el Fernando Alonsótól és héttel Mark Webbertől, de győzött, miközben riválisai botlottak, és ő lett a világbajnok.

„Szerencsém volt, hogy riválisaim nem szereztek kellő pontot. Fernando és Mark esélyei sokkal nagyobbak voltak a vébécímre, ugyanúgy hátrányban voltam az utolsó verseny előtt, mint most Nico – mondta Vettel. – Tudtam, hogy csak a győzelemmel lehet esélyem, ezért semmi másra nem figyeltem, csak, hogy nyerjek. A verseny alatt nem érdekelt, hol állnak a többiek."

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
5 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
10 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
10 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
14 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55