F1: Prost még mindig dühös Bianchi balesete miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.13. 12:54
Alain Prost nem hajlandó elfogadni, hogy csupán a véletlenek összejátszására fogható Jules Bianchi Japánban történt balesete. Charlie Whiting FIA-versenyigazgató Szocsiban azt mondta, a szervezők és az FIA mindent úgy tett, ahogy tenniük kellett, de Prostot nem győzte meg.

„Nem akarom az FIA-ra fogni az esetet, hiszen az elmúlt húsz évben mindent megtett a biztonság növeléséért, és hatékonyan is dolgozott. Az autókat és a pályákat sikerült is biztonságosabbá tenni, de egy dolog kimaradt: ott volt egy kib.szott traktor a bukótérben – dühöngött Prost az autosport.com-nak nyilatkozva. – Dühös vagyok, sokkolt a baleset. Persze, van egy séma, amely szerint eljár az FIA a kicsúszások esetében, de nem lehet ugyanúgy gondolkozni, ha esik az eső, mint amikor napos idő van és száraz a pálya. Éppen emiatt nem győztek meg, a rizikófaktort a nullára kell csökkenteni.”

„A verseny elején tudtak jó döntést hozni, leállították két kör után a körözést, miért nem tették meg ezt később? – folytatta Prost. – Nem vitatom, hatalmas balszerencse történt, de nem a baleset okaival kell elszámolnunk, hanem a következményeivel. Nem szeretném, ha az én fiammal hasonló baleset történne versenypályán, ez elfogadhatatlan."

Bianchi a Japán Nagydíj hajrájában a vizes pályán megcsúszva a korábban ugyanott kicsúszó Adrian Sutil Sauberjét mentő traktornak ütközött, és életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, azóta is kritikus állapotban fekszik egy japán kórházban.

 

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
16 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik