F1: patthelyzetben a Ferrari és a pénzét követelő Alonso

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 15:08
A Ferrari nem tud megegyezni Fernando Alonsóval szerződése felbontásának részleteiről, s ez akadályozza meg, hogy bejelentsék Sebastian Vettel érkezését, valamint a spanyol új csapatának kilétét – értesült a német Auto Motor und Sport.

A spanyol pilóta szerződésében szerepelt egy kilépési záradék, ha emiatt a spanyol elhagyta volna a Scuderiát, senki sem tartozna senkinek.

Csakhogy miután a Ferrari új vezetősége Sergio Marchionne elnökkel az élen úgy döntött, nem vár Alonsóra, hanem mindenképpen a csapathoz csábítja Sebastian Vettelt, már más a helyzet. A Ferrarinak ugyanis jelenleg Kimi Räikkönennel, Vettellel és Alonsóval is érvényes szerződése van 2015-re, és valahogy meg kell egyezni a spanyollal, hogy ne kérje el teljes fizetését lelépési pénzként.

„A Ferrari nem akar fizetni annak, aki nem vezeti az autóját, ráadásul magától is távozna. Alonso biztosan nem marad, Vettel és Räikkönen lesz a két pilóta. Tárgyaltak már, de még csak közel sem járnak a megegyezéshez. A bíróságot viszont mindkét fél el akarja kerülni" – írta Michael Schmidt, a német szaklap bennfentese.

Legfrissebb hírek

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
18 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
20 órája

Button, Kubica, Magnussen, Rossi – 16 órakor rajtol a legendás Le Mans-i 24 órás

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 08:55

Leclerc az autótörése után nem tud részt venni a 2. edzésen Kanadában – hivatalos

F1
2025.06.13. 22:54

Leclerc-t meglepték a távozásáról szóló pletykák; Hamilton kiáll Vasseur mellett

F1
2025.06.13. 14:25

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

F1
2025.06.12. 16:20

Ha nem javul a helyzete a Ferrarinál, Hamilton a visszavonulás mellett dönt?

F1
2025.06.11. 13:55

„Nyerni akarunk” – a Ferrari úgy érzi, visszatért a világbajnoki küzdelembe

F1
2025.06.03. 14:58
Ezek is érdekelhetik