F1: Kritikus, de stabil Bianchi állapota - Bonciani

MTI MTIMTI MTI
2014.10.06. 19:43
Kritikusnak, de stabilnak nevezte Jules Bianchi állapotát Matteo Bonciani, az F1 szóvivője. A Forma-1-es Marussia istálló francia pilótája vasárnap szenvedett súlyos balesetet.

Hétfőn megérkeztek Japánba a pilóta szülei, Christine és Philippe Bianchi. Nizzából Jokkaicsibe Dubaj és Oszaka érintésével csaknem 24 óráig tartott az útjuk.

Bonciani az amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy Gérard Saillant, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának elnöke – aki felügyelte Michael Schumacher kezelését is, amikor a német expilóta síbalesete után kómában volt – ugyancsak Japánba utazott, Bianchi ügynökével, Nicolas Todttal együtt.

A 25 éves versenyző a szuzukai futam 41. körében csúszott ki a pályáról, és az egy körrel azelőtt ugyanott balesetet szenvedő Adrian Sutil autóját kiemelő darunak ütközött. Bianchit eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A Mie kórház – ahol a versenyzőt ápolják – hétfőn nem közölt semmit Bianchi állapotáról, a Marussia pedig jelezte, tiszteletben tartja a versenyző családjának kéréseit, s azoknak megfelelően ad majd tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
8 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
8 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
12 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55