F1: közelít a tájfun Szuzukához, szakad az eső a pályán

2014.10.05. 06:51
null
A pilóták számára kényelmesebb is volt már a verseny előtti parádé (Forrás: Twitter)
Másfél órával a Japán Nagydíj rajtja előtt szakadó esőben tartották meg a versenyzők szokásos helyszíni parádéját, miután a Phanfone nevű tájfunhoz tartozó csapadékzóna elérte a szuzukai versenypályát. A versenyt az FIA jelentése szerint a tervezett időpontban, helyi idő szerint 15, magyar idő szerint 8 órakor elkezdik, de az előrejelzések szerint az 53 körös viadal felénél megérkezik az erős széllel kísért, a mostaninál sokkal intenzívebb csapadék, amely miatt minden bizonnyal idő előtt le kell inteni a futamot.

Az FIA már emlékeztette is a helyszínen a csapatokat arra, legalább két kört kell megtenni ahhoz, hogy pontokat osszanak, de ha 40 kör előtt leintik a versenyt, csak fél pontok járnak a versenyzőknek.

A pilóták parádéját nyitott autókban tartják meg, de mivel szakad az eső, mindenki esernyőt tart a kezében, így a nézők – akik szép számmal a helyszínen vannak már, alig látnak belőlük valamit.

Eddig öt versenyen osztottak fél pontokat az F1 történetében, legutóbb a 2009-es Malajziai Nagydíjon. Versenyt egyszer halasztottak, az 1985-ös Belga Nagydíjat júniusban kezdték el, de az edzéseken feltöredezett aszfalt miatt a versenyt szeptemberben tartották meg.

A legrövidebb verseny az 1991-es Ausztrál Nagydíj volt, 14 körön át tartott Adelaide-ben a hatalmas zivatarban.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
18 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
20 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik