F1: csoda, hogy Bianchi él, de a helyzet kétségbeejtő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.14. 09:52
null
Csak szurkolni tudnak: Jules Bianchi a halállal vív csatát balesete után (Fotó: Reuters)
Philippe Bianchi, a Formula–1-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi édesapja a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva elmondta: az intenzív osztályon, kritikus állapotban fekvő fia helyzete kétségbeejtő, és már önmagában az is csoda, hogy túlélte az ütközést.

„A helyzet kétségbeejtő. Bármikor megszólal a telefon, tudjuk, hogy a kórház is lehet Jules halálhírével” – kezdte Philippe Bianchi.

„A fiam nem adja fel, ebben biztos vagyok. Látom. Hiszem. Beszélek hozzá, és tudom, hogy hallja” – folytatta. Philippe Bianchi elmondta, már önmagában az is nagy szó, hogy fia túlélte a borzalmas szuzukai balesetet.

„Az orvosai azt mondták, hogy már az is csoda, hogy életben maradt. Soha, senki nem élt még túl hasonló balesetet, Jules pedig nem adja fel. Az edzője, Andrea azt mondja, hogy ha bárkinek sikerülhet a felépülés, akkor az ő az akaraterejével.”

„Sosem láttam hasonló szolidaritási gesztust, mint a pilótáktól az Orosz Nagydíj előtt. Nagyon mélyen megérintett, amit tettek. Köszönetet szeretnék mondani nekik. Nagyon sokan írtak is, Alonso, Vergne, Massa mind erős üzeneteket küldtek. Hamilton gyönyörű e-mailt írt, amelyben tudatta, bármilyen segítségre van szükségünk, ott van és segít. A motoros sztárok közül Rossi és Márquez is írt.”

Philippe Bianchi elmondta, Michael Schumacher balesete szolgál neki is referenciapontként.

„Nagyon szomorú, hogy megsérült. Amikor kórházba került, azt kérdeztem, vajon miért nem közölnek többet az állapotáról? De most ugyanebben a helyzetben vagyok, és már tökéletesen értem ezt. Mindenki azt kérdezi, hogy van Jules, de nincs válasz. Nagyon súlyos, de stabil az állapota. Egy nap picit jobban van, más napokon rosszabbul. A balesetből elszenvedett károsítás nagyon súlyos, de nem tudjuk még, mennyire javulhat. Schumachernél is hónapokig tartott, míg elkezdett felébredni a kómából. Jean Todt azt mondta, reméli, hogy Michael egy nap teljes értékű életet élhet. Én is ebben reménykedek. Rettenetesen kemény ez a helyzet. Egy hét, és romokban a család élete. Egy rémálomban élünk, messze az otthonunkból. Amikor Jules egy kicsit jobban lesz, talán át tudjuk szállíttatni Tokióba, és onnan könnyebb lesz minden. De ki tudja, ez mikor történik meg, és megtörténik-e egyáltalán?”

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
5 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
9 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
10 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
10 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
11 órája
Ezek is érdekelhetik