F1: váltás a Marussiánál, Chilton helyett amerikai a volánnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.21. 16:51
Újra lesz amerikai pilóta az F1-es mezőnyben, méghozzá már ezen a hétvégén, Belgiumban: Alexander Rossi a Marussiánál kap lehetőséget Max Chilton helyén. Az angol pilóta szerződését azért függesztették fel, mert az angol nem teljesített bizonyos, a szerződésében rögzített feltételeket.

Rossi a Caterham kötelékében kezdte a szezonttartalék pilótaként, a rivális nyári tulajdonosváltása után elköszöntek tőle. A Marussia lecsapott rá, és a Belga Nagydíjon lehetőséget is ad neki a versenyzésre.

„Nem szerepelt az előzetes terveink közt, hogy Alexander máris versenyez, de nem várt körülmények miatt bemutatkozhat Spában az F1-es mezőnyben – mondta John Booth csapatfőnök. – Természetesen reméljük, mihamarabb megoldódnak Max szerződésbeli problémái, és visszaállhatunk az eredeti felállásunkra, de sok sikert kívánunk Alexandernek erre a hétvégére."

A most 22 éves Rossi 2008-ban, 16 esztendősen a BMW-világsorozat bajnoka lett, és tesztelhetett a Saubernél. A GP3-ban, a Renault-világsorozat 3.5 literes kategóriájában és a GP2-ben is kipróbálta magát; a WSR-ben 2011-ben vb-3. lett, míg a GP2-ben egy futamot nyert meg tavaly.

A Caterhamnél a japán Kobajasi Kamui helyett a német Andre Lotterer versenyez a Belga Nagydíjon.

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
16 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik