F1: Hamilton mérnöke is csontját törte kerékpározáskor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 15:42
Nemcsak Toto Wolff sérült meg szerdán a Mercedes-istálló kerékpárbalesetében, hanem Lewis Hamilton egyik veterán mérnöke, Jock Clear is, neki három bordája tört el.

A csapat tagjai Bécsben csapatépítő programon vettek részt, aDuna partján kerékpároztak, amikor 40 kilométer per órás sebességnél többen is elestek.

Wolff súlyos sérüléseket szenvedett, a német Bild szerint a bukósisakja is elrepedt.

Clearnek három bordája törött el, Paddy Lowe technikai igazgató karcolásokkal megúszta az esetet. A pilóták nem kerékpároztak, Lewis Hamilton a Német Nagydíj időmérőjén történt balesetében meghúzódó nyakát pihentette, Nico Rosberg pedig fáradtságra hivatkozott – ők ketten így Niki Laudával mentek el ebédelni.

„Jövőre kerékpározás helyett blackgammontornát szervezünk” – mondta Toto Wolff a Bildnek.

Clear 1997-ben együtt dolgozott a világbajnokságot nyerő Jacques Villeneuve-vel, akit 1999-benkövetett Brackleybe a Williamstől. Immár 15 éve dolgozik a több átalakuláson is áteső istállónál, most Hamilton mérnöki stábjában.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34

A Mercedes megújult az új korszakra – képek

F1
2026.01.22. 10:33
Ezek is érdekelhetik