F1: Nem lep meg, hogy nem megy Kiminek - Massa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.28. 13:00
null
Massa <a href="http://www.nemzetisport.hu/f1/f1-massa-szerint-problemas-lesz-az-alonso-rikkonen-paros-2297175">előre megmondta, </a>hogy Räikkönennek nem lesz könnyű a Ferrarinál (Fotó: Reuters)
Marco Mattiacci, a Ferrari új csapatfőnöke a Monacói Nagydíjon jutott el arra a pontra, hogy véleményt formáljon az istállóról, és kifejtette, nemcsak a pályán, hanem azon kívül, a döntéshozatalok terén is lassú a Scuderia. Felipe Massa azt mondta, nem lepi meg, hogy Kimi Räikkönen képtelen versenybe szállni Fernando Alonsóval.

A Ferrari új csapatfőnöke, Marco Mattiacci április végi kinevezése óta alig állt a nyilvánosság elé, és amikor megtette, akkor sem mondott konkrétumot istállója szerepléséről. A Monacói Nagydíj után viszont megtört a jég, és betekintést engedett jövőbeli elképzeléseibe. A korábban a Ferrari észak-amerikai divízióját irányító szakember első lépésben hatékonyabbá és gyorsabbá szeretné tenni az alakulat döntéshozatalát.

„Az elmúlt hat hétben részletesen kiértékeltük, milyen lehetőségeink vannak a fejlődésre rövid, illetve hosszabb távon, hogy a Ferrarit újra a legmagasabb szintre emeljük. Nyilvánvaló okok miatt konkrét területeket nem említek, az azonban világos, hogy az egész szervezet munkamódszerein kell változtatnunk. A Scuderiát nem csak a pályán, a döntéshozatal során is fel kell gyorsítanunk" – mondta Mattiacci, s azt sem rejtette véka alá, hogy a változások új emberek érkezésével is járhatnak. Azt azonban tagadta, hogy megkörnyékezte volna Adrian Neweyt, a Red Bull tervezőzsenijét.

Felipe Massát korábbi csapata szerepléséről kérdezték, és azt mondta, nem lepte meg, hogy Kimi Räikkönen szenved Fernando Alonso mellett, mi több, előre megjósolta, hogy ez lesz.

„Nem lep meg a Fernando és Kimi közötti különbség. Számítottam erre, hiszen Fernando köré épült a Ferrari, ráadásul az ő vezetési stílusa sokkal jobban megfelel az idei követelményeknek. Nagyon erős személyiség, minden úgy alakul, hogy neki jó legyen" – mondta Massa, hozzátéve, Räikkönen csak akkor győzheti le Alonsót, ha az ízléséhez tökéletesen passzoló autót kap.

A Ferrarinál azonban James Allison műszaki vezető a Monacói GP után elmondta, Alonso és Räikkönen is ugyanolyan problémákkal küszködik.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
14 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
15 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
18 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
21 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02