F1: Az a baj, hogy nem beszéltük meg előre - Massa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.03. 17:07
Felipe Massa szerint minden rendben van közte és a Williams-istálló között a Malajziai Nagydíjon történt csapatutasítás-megszegést követően.

„Az a baj, hogy nem beszéltünk a csapattal az ilyen esetekről a világbajnokság előtt, ezért váratlanul ért, amit a rádión mondtak nekem – fogalmazott Massa, akit a vasárnapi futam hajrájában arra kértek a rádión keresztül, engedje el maga mellett csapattársát, Valtteri Bottast, hátha ő meg tudja előzni Jenson Buttont. – Úgy éreztem, a helyes döntést hozom, és most is így gondolom. Nem volt korrekt, amit kértek tőlem, és ezt meg is mondtam a csapatnak, akik egyetértettek velem, most minden rendben van már."

Massát megkérdezték, feltűnt-e neki, hogy ugyanazokat a szavakat használták, mint a Ferrari a 2010-es Német Nagydíjon, azaz „Valtteri is faster than you”?

„Persze, hogy feltűnt, nagyon vicces volt" – mondta nem túl meggyőzően Massa, akinek korábbi ferraris versenymérnöke, Rob Smedley a hét végén áll munkába a Williams teljesítményfejlesztő főmérnökeként.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
3 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
4 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
10 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02