Mercedes, Red Bull: nem favorit a Mercedes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 16:57
null
A Mercedes igazgatója szerint Bahreinben – vagy ott sem – derül ki, kit lehet esélyesnek mondani (Fotó: Reuters)
A Mercedes és a Red Bull is megpróbálja a helyén kezelni a jerezi Formula–1-es teszt tapasztalatait. A németek a kötelező óvatosság, a világbajnok osztrákok pedig inkább a reménykedés miatt mondták, hogy túl korai lenne Nico Rosberg és Lewis Hamilton autóját kikiáltani a legjobbnak. A Ferrari bizakodik, mert végre jól működik a szélcsatornája.

A Mercedes remek jerezi tesztje ellenére sem gondolják úgy a csapatnál, hogy a világbajnokság esélyesei lennének – ez inkább bölcsesség, mint óvatosság, hiszen még csak négy tesztnapon vagyunk túl. Nico Rosberg és Lewis Hamilton Jerezben négy nap alatt több kilométert tett meg, mint a riválisok, és az új hajtóművel egyáltalán nem volt gondja a csapatnak. Ám Toto Wolff igazgató szerint ez önmagában semmit sem jelent.

„Aki azt mondja, hogy mi vagyunk a világbajnokság esélyesei, nézzék meg, mi történt a korábbi évek tesztjein. Az elmúlt években is úgy érkeztünk az idénynyitóra, hogy minket tekintettek favoritnak, aztán a szezon közben kiderült a szomorú igazság – mondta Wolff. – Ha a véleményünket kérdik, óvatosan bizakodunk. Az egész koncepció kidolgozásakor felmértük, mennyi problémánk lehet az első teszten, ahhoz képest jól teljesítettünk. Úgy tűnik, megbízható a kocsi, de a teljesítmény teljesen más kérdés.”

Wolff elmondta, az autóról még hiányoznak teljesítményjavító elemek, valamint egy-két alkatrész nem úgy működött, ahogy remélték, így még bőven van tennivaló a bahreini teszt előtt és Szahírban. A vezető szerint az arab szigetországban már sokkal jobban körvonalazódnak az erőviszonyok.

„A szerzett adataink alapján a hűtés nagyon problémás lehet. Jerezben 10-15 fokban is tapasztaltuk túlmelegedés jeleit, de néhány riválisunknál ez fokozottan jelentkezett. A bahreini teszt ebből a szempontból is nagyon érdekes lesz, és az egész szezon egyik kulcsa lesz,l ki miképpen oldja meg a hűtést" – mondta Wolff.

Az említett rivális a Red Bull volt, amelynek a tízfokos jerezi reggeleken is rendre túlhevült a kocsija, amelynek motorterét a bahreini tesztig módosítani kell, hogy Szahírban legyen esély arra, hogy Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo a 30 fokos hőségben körözhessen. A világbajnok istálló számára rémálom volt a jerezi teszt, és van miért aggódni, de Ricciardo szerint semmi ok az aggodalomra. Bízik a csapatában, és abban is, hogy a Mercedes korai formája nem mérvadó.

„Nem hiszem, hogy a Mercedes jerezi formája miatt nagyobb nyomás lenne rajtunk – mondta Ricciardo, akinek az autója 1276 kilométerrel kevesebbet tett meg Jerezben, mint a Mercedesé (ez 1368 és 92 esetében nem elhanyagolható). – Tudjuk, hogy rengeteg kört futottak, de talán körönként egy másodperccel lassabbak lesznek nálunk, ezt egyelőre nem lehet tudni. Ezzel most kár lenne hergelni magunkat. Szerettem volna többet ülni az autóban, de ez van."

A Ferrarinál hatalmas előrelépést ünnepelnek, az F14 T pályán mért aerodinamikai adatai ugyanis megegyeznek azzal, amit a szélcsatornában is tapasztaltak. A Scuderia évek óta alulmarad a fejlesztési versenyben rosszul kalibrált szélcsatornája miatt, mert hiába tűnt jónak néhány új aerodinamikai elem a szélcsatornás teszteken, a pályán nem hozta a megfelelő eredményt.

Most viszont hihetnek abban, hogy ami a szélcsatornában kedvező, az valóban előrelépést fog jelenteni.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
23 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik