F1: tucatnyi pilóta választott már rajtszámot magának - a lista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.10. 10:02
null
Jenson Button visszatér a 2009-es 22-esre, amely vb-címet hozott a Brawnnál (Fotó: Reuters, archív)
Bár még az FIA nem tette közzé a 2014-es Formula–1-es rajtlistát, több pilóta is megosztotta a választását a közösségi oldalakon, így sejthető, ki milyen számmal indul az idényben, illetve karrierje hátralévő részében.

Mint ismert, az F1 az idén szakít az 1973 óta élő hagyománnyal, hogy a csapatok kapják meg a rajtszámokat, ezentúl a versenyzők választanak maguknak 2 és 99 között, s a világbajnok dönthet arról, hogy a következő szezonra átvált-e az egyesre.

A legtöbben korábbi sikerükhöz kötik a rajtszámukat: Jenson Button 22-essel lett F1-es világbajnok, Fernando Alonso 14-essel gokartvilágbajnok, Kevin Magnussen tavaly 20-assal nyerte meg a Renault-világszériát.

Nico Rosberg édesapja hatosát választotta, amit azért tarthat meg, mert Kimi Räikkönen nem ragaszkodik a 2007-es vb-idényében viselt hatoshoz – a pilóták a tavalyi vb-végeredmény sorrendjében választhatnak maguknak (karácsonyig 3-3 számot kellett leadniuk, hogy ha más is ugyanazt választja, legyen második és harmadik opció), így korántsem biztos, hogy Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel révén mindenki megtarthatja a listában szereplő számát.

A 2014-es idényben a rajtszámokat már a sisakon is fel kell tüntetni.

A 2014-ES RAJTLISTA
csapat
motor
rajtszám, pilóta (nemzetiség)
RED BULL Renault ? Sebastian Vettel (német) 3 Daniel Ricciardo (ausztrál)
FERRARI Ferrari 14 Fernando Alonso (spanyol) 7 Kimi Räikkönen (finn)
MERCEDES Mercedes ? Lewis Hamilton (brit) 6 Nico Rosberg (német)
LOTUS Renault 8 Romain Grosjean (francia) ? Pastor Maldonado (venezuelai)
McLAREN Mercedes 22 Jenson Button (brit) 20 Kevin Magnussen (dán)
FORCE INDIA Mercedes ? Nico Hülkenberg (német)
11 Sergio Pérez (mexikói)
SAUBER Ferrari ? Adrian Sutil (német)
? Esteban Gutiérrez (mexikói)
TORO ROSSO Renault 25 Jean-Éric Vergne (francia) ? Danyiil Kvjat (orosz)
WILLIAMS Mercedes 77 Valtteri Bottas (finn) 19 Felipe Massa (brazil)
CATERHAM Renault ? ?
? ?
MARUSSIA Ferrari 27 Jules Bianchi (francia) ? ?

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
21 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik