F1: „Schumacher még hónapokig kómában lehet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.03. 16:13
Akár hónapokig is kómában maradhat Michael Schumacher, állítja Uwe Kehler, a hamburgi Asklepios kórház neves idegsebésze, aki szerint már az is nagy sikernek tekinthető, hogy sikerült stabilizálni a hétszeres Formula–1-es világbajnok állapotát – még ha az kritikus is.

„Egy ilyen súlyos trauma után két-három hetet várni kell, mielőtt felébresztik a pácienst a kómából – idézte a Bild Kehlert. – Ám maga a folyamat napokba, hetekbe telhet, ennyi idő után nyithatja ki a szemét, és az sem biztos, hogy egyáltalán sikerül teljesen felébreszteni. Ebben az esetben hónapokat kell várni. Az ilyen esetekben az első órák, napok nagyon fontosak abból a szempontból, hogy az agyi vérzés csillapszik, vagy esetleg továbbra is erősödik. Ha túljutunk az első három-négy napon, kicsit fellélegezhetünk, de arról, hogy túléli-e, még valóban korai lenne jósolgatni. Ha továbbra is változatlan marad az állapota, elkezdődhet a felébresztési folyamat.”Kehlert. – Ám maga a folyamat napokba, hetekbe telhet, ennyi idő után nyithatja ki a szemét, és az sem biztos, hogy egyáltalán sikerül teljesen felébreszteni. Ebben az esetben hónapokat kell várni. Az ilyen esetekben az első órák, napok nagyon fontosak abból a szempontból, hogy az agyi vérzés csillapszik, vagy esetleg továbbra is erősödik. Ha túljutunk az első három-négy napon, kicsit fellélegezhetünk, de arról, hogy túléli-e, még valóban korai lenne jósolgatni. Ha továbbra is változatlan marad az állapota, elkezdődhet a felébresztési folyamat.”

Philippe Decq párizsi agysebész szerint a harmadik hét lehet a sorsdöntő.

„Egy ilyen baleset után, ha eltelik három hét és a beteg nem mutatja a felébredés jeleit, a prognózis nagyon rosszra fordulhat" – mondta a Radio Monte-Carlónak a professzor.

A vasárnap síbalesetben súlyos agysérülést szenvedett Schumacher állapota a keddre virradóra éjszaka elvégzett műtét, a korábbi F1-es pilóta fejében kialakult hematoma eltávolítása óta változatlan.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik