F1: neten leplez a McLaren, kihagyja Jerezt a Lotus

MTI MTIMTI MTI
2014.01.07. 18:27
Mint beszámoltunk róla, a Mercedes az első, jerezi teszten, míg a McLaren a honlapján mutatja be az idei szezonra készített Formula–1-es versenyautóját.

A 2013-ban alapításának 50. évfordulóját ünneplő – és a jubileumi idényben még dobogós helyezésig sem jutó – McLaren ugyancsak kedden jelentette be, hogy január 24-én az istálló honlapján teszi közzé az első fotókat az MP4-29 jelű modellről. A szebb napokat látott wokingiak a brit Jenson Buttont és az újonc dán Kevin Magnussent állítják csatasorba az idén.

A konstruktőrök versenyében tavaly negyedik Lotus, amely az idén a francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval indul, váratlan bejelentést tett: az E22-es gép Jerez helyett csak a (négyből) második tesztelésen, Bahreinben mutatkozik be február 19-én. A döntés már csak azért is meglepő, mert az idei vb-sorozatban több radikális változáshoz is alkalmazkodniuk kell a csapatoknak: V8-as szívók helyett V6-os turbómotorok hajtják az autókat összetett hibridrendszerrel kiegészítve, emellett az új szabályok korlátozzák a felhasználható üzemanyag mennyiségét is.

A 2014-es F1-es szezon március 16-án rajtol Ausztráliában.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
21 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50