F1: Képes leszek arra, amire Hamilton - Magnussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.02. 13:21
Kevin Magnussen, a Formula–1-es McLaren-istálló újonc versenyzője úgy véli, képes megismételni Lewis Hamilton 2007-es teljesítményét a csapatnál. Az immár a Mercedesnél versenyző angol az első F1-es évében négy győzelmet aratott, és egyetlen ponttal maradt le a világbajnoki címről.

„Lewis nagyon sikeres volt az első évében, és hiszek benne, hogy én is képes leszek ugyanarra – mondta a21 éves dán az Autosport magazinnak. – Tudom, hogy keményen dolgozott, de kedvező számomra, hogy ennél a csapatnál versenyzett, és a McLarennek éppen a vele eltöltött évekből van tapasztalata az újoncokkal."

Magnussen persze belátja, hogy a sikerekhez megfelelően jó autó is kell, de azt nem látja hátránynak, hogy a 2007 óta bevezetett szabályok miatt már kevesebbet tesztelhetett debütálása előtt, mint Hamilton. Pedig a teszttilalom 2009-es kezdete óta az F1-be érkező pilóták közül eddig csak Pastor Maldonado nyert versenyt.

„A mi generációnk korábban kezdte el a versenyzést, ezért most sokkal érettebb egy 19 éves versenyző, mint az előző években. Persze nem mondom, hogy százszázalékosan érett vagyok az F1-re, de az ember mindig is úgy érzi, hogy van még hová fejlődnie" – mondta Magnussen.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
13 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50