F1: Egymilliárdos gyorssegély kell a Hungaroringnek - Gyulay

2014.01.17. 11:09
null
Sok a teendő a Hungaroringen (Fotó: Czerkl Gábor)
Bár a Hungaroring Sport Zrt. a múlt évet csaknem 100 millió forintos nyereséggel zárta, körülbelül egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szüksége ahhoz, hogy megfeleljen az idei sportszakmai elvárásoknak – mondta Gyulay Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója az MTV Ma Reggel című műsorában pénteken.

 

Gyulay arról is beszélt, hogy biztosan nem indul újra a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöki posztjáért, amelyről a héten mondott le.

„A Hungaroring 1985-ben épült, és már nem tudjuk tovább halogatni a modernizációt. Elavult a pálya egész elektromos hálózata, a vízelvezető rendszere és rossz az aszfalt minősége, valamint a digitális átállás miatt olyan dolgokat kell végrehajtanunk, amelyek nem hagynak időt nekünk” – jelentette ki Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy a pályával kapcsolatos nagy feladatok miatt a Hungaroring vezetése egész embert kíván.

Jelezte: stábjával készített egy előterjesztést a kormánynak a 2014–2021-es időszakra, amely a sportszakmai feladatok mellett az infrastrukturális fejlesztéseket is tartalmazza. Ez utóbbira szerinte a nézők és a sportszakma miatt is feltétlenül szükség van.

Az anyagiakkal kapcsolatban elmondta, hogy a Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt három évben nyereséges volt, tavaly csaknem 100 millió forintos plusszal zárt, de a fejlesztésekhez mintegy egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szüksége.

Az MNASZ vezetéséről a Hungaroringgel kapcsolatos elfoglaltságai mellett azért mondott le, mert Szamos Miklós sportszakmai alelnök – akit Gyulay a saját jobb kezének nevezett – lemondása után úgy vélte, a szakmai irányítás már nem volt gördülékeny a szövetségen belül, s ez megosztottsághoz vezetett.

Gyulay megjegyezte: 2011 tavaszán eredetileg másfél évre vállalta el az MNASZ vezetését, majd a tagok bátorítására hosszabbított, s úgy érzi, rendezett anyagi körülményeket hagy utódjára a szövetségben.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
19 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
20 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
20 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
23 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35