F1: Hülkenberg a Force Indiánál folytatja - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.03. 16:11
null
Nico Hülkenberg 2014-ben ismét a Force India kezeslábasát ölti magára (Fotó: Reuters – archív)
Ahogy az várható volt, Nico Hülkenberg a Formula–1-es Force India csapatban folytatja pályafutását. A silverstone-i istálló azt még nem jelentette be, ki lesz a visszatérő német pilóta csapattársa.

A 2013-as idényt a Saubernél töltő német pilótát a Ferrarival, a McLarennel és a Lotusszal is szóba hozták, végül azonban egy év kitérő után visszatér a Force Indiához, amelynél 2011-ben tartalék pilótaként, 2012-ben versenyzőként szerepelt.

„Örülök, hogy újra a Force Indiánál versenyezhetek, a csapatnak nagy tervei vannak, és hiszek benne, hogy a tapasztalatommal segíthetek ezek megvalósításában. Ismerem a fiúkat, tudom, milyen elszántak, jó helyre kerültem” – mondta Hülkenberg.

Azt még nem tudni, ki lesz Hülkenberg csapattársa 2014-ben, a hírek szerint Sergio Péreznek és Adrian Sutilnak van erre a legnagyobb esélye. A csapat vezetősége azt ígérte, hamarosan bejelenti, kit alkalmaz a másik autóban.

A 2014-ES RAJTLISTA
csapat
motor
pilóták
RED BULL Renault Sebastian Vettel (német) Daniel Ricciardo (ausztrál)
FERRARI Ferrari Fernando Alonso (spanyol) Kimi Räikkönen (finn)
MERCEDES Mercedes Lewis Hamilton (brit) Nico Rosberg (német)
LOTUS Renault Romain Grosjean (francia) Pastor Maldonado (venezuelai)
McLAREN Mercedes Jenson Button (brit) Kevin Magnussen (dán)
FORCE INDIA Mercedes Nico Hülkenberg (német)
?
SAUBER Ferrari ? ?
TORO ROSSO Renault Jean-Éric Vergne (francia) Danyiil Kvjat (orosz)
WILLIAMS Mercedes Valtteri Bottas (finn) Felipe Massa (brazil)
CATERHAM Renault ? ?
MARUSSIA Ferrari Jules Bianchi (francia) ?
Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
43 perce

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
19 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
21 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik