F1: Adrian Sutil a Saubernél folytatja karrierjét

2013.12.13. 15:56
null
Adrian Sutil (jobbra) és Nico Hülkenberg felcserélik üléseiket (Fotó: Reuters, archív)
A Formula–1-ben szereplő Sauber-istálló bejelentette, hogy a 2013-as idényt a Force Indiánál töltő, a vb-pontversenyt a 13. helyen záró Német Adrian Sutil lesz az egyik pilótája 2014-ben. A másik pilótáról később döntenek.

Már az idényzárón pletykáltak arról, hogy Sutil a svájciakhoz szerződik, de csak most, egy nappal azt követően, hogy a Force India szerződtette a mexikói Sergio Pérezt, lett hivatalos a megállapodás.

A 30 éves német eddig papíron három csapatban szerepelt, de a Midland és a Spyker is a Force India jogelődje volt, azaz tulajdonképpen egy istállónál töltötte eddigi karrierjét. A 2012-es idényt kihagyta, de Nico Hülkenberg Sauberhez szerződése után visszatért, hogy most ismét a német megüresedett helyét foglalja el.

„Örülök, hogy megállapodtunk, mert bár régóta tudtam, hogy a Sauberhez szeretnék szerződni, azért sokkal tovább tartottak a tárgyalások, mint reméltem. Lesz mit ünnepelni karácsonykor” – mondta Sutil, akinek csapattársáról még nem döntött a Sauber.

Az orosz Szergej Szirotkinról még a szezon közben nyilatkozta a csapat vezetősége, hogy ha szuperlicencet kap, ő lesz az egyik pilóta, de az engedély még nincs meg, és ha meg is lenne, sem biztos, hogy az oroszt választják.

A 2014-ES RAJTLISTA
csapat
motor
pilóták
RED BULL Renault Sebastian Vettel (német) Daniel Ricciardo (ausztrál)
FERRARI Ferrari Fernando Alonso (spanyol) Kimi Räikkönen (finn)
MERCEDES Mercedes Lewis Hamilton (brit) Nico Rosberg (német)
LOTUS Renault Romain Grosjean (francia) Pastor Maldonado (venezuelai)
McLAREN Mercedes Jenson Button (brit) Kevin Magnussen (dán)
FORCE INDIA Mercedes Nico Hülkenberg (német)
Sergio Pérez (mexikói)
SAUBER Ferrari Adrian Sutil (német)
?
TORO ROSSO Renault Jean-Éric Vergne (francia) Danyiil Kvjat (orosz)
WILLIAMS Mercedes Valtteri Bottas (finn) Felipe Massa (brazil)
CATERHAM Renault ? ?
MARUSSIA Ferrari Jules Bianchi (francia) ?

 

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
21 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik