Formula-1: Felipe Massa a Williamsnél folytatja - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.11. 16:18
null
Felipe Massa a Williamsnél folytatja pályafutását (williamsf1.com)
A Formula–1-es Williams istálló bejelentette, a Ferrarit az év végén elhagyó Felipe Massa 2014-ben a brit csapatnál folytatja pályafutását. A brazil pilóta Pastor Maldonado helyét veszi át, és a finn Valtteri Bottas csapattársa lesz.



Massa 2006 óta tartozik a maranellói csapat kötelékébe, az idény végén azonban távozik, helyére Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője érkezik. A nyolc év alatt 11 futamon győzött, valamint 2008-ban majdnem megnyerte a világbajnoki pontversenyt is, de végül drámai körülmények között másodikként zárt. A brazil versenyzőt vasárnap 15 ezren búcsúztatták Mugellóban.

„Örömmel erősíthetjük meg 2014-es pilótafelállásunkat, és üdvözöljük Felipét a Williams-családban – mondta Frank Williams csapatfőnök. – Ő egy nagyszerű tehetség, és igazi küzdő a pályán, aki ráadásul óriási tapasztalatot hoz az új fejezetet nyitó csapatunkba.”

A brazil pilóta elmondása szerint gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a brit istállónál versenyezhet.

„A Williams az egyik legsikeresebb, és legjelentősebb csapat a Formula–1 történetében – nyilatkozta ezt már Massa. – Amikor gyerek voltam, mindig arról álmodoztam, hogy a Williamsnél, a Ferrarinál vagy a McLarennél fogok versenyezni, és örülök neki, hogy a ferraris időszakom után egy újabb nagymúltú csapatnál szerepelhetek.”

A 32 éves pilóta a hatodik brazil lesz a brit istállónál Ayrton és Bruno Senna, Nelson Piquet, Rubens Barrichello és Antonio Pizzonia után.

„Szintén jó érzés arra emlékezni, hogy a legjobb brazil pilóták közül sokan versenyeztek a Williamsnél, és szoros nemzetközi kapcsolatot építettek ki a csapattal. A 2014-es szezonban jelentős szabályváltoztatások lesznek, és remélem, hogy a tapasztalatommal segíteni tudok a csapatnak előrelépni a nehézkes időszakot követően.”

„Mióta elkezdtem versenyezni, nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ennyi új szabályt egy szezon alatt, és teljesen készen állok rá, hogy mindenkivel együttműködve biztosítsuk, hogy az istálló a jó irányba induljon el. Nagyon motivált vagyok a karrierem új, izgalmas kihívásával kapcsolatban, és már a munka legelejétől kezdve nagyon keményen fogok dolgozni” – tette hozzá Massa.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
5 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
9 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
10 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
10 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
11 órája
Ezek is érdekelhetik