F1: Szinte lehetetlen, hogy visszatérjek - Kubica

2013.11.12. 13:11
null
Kubica jobb keze továbbra is messze van a tökéletestől (Fotó: Action Images)
Robert Kubica még nem tett le arról az álmáról, hogy visszatérjen a Formula–1-be, ám erre saját maga sem lát sok esélyt.

 

Nemrég a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali beszélt arról, hogy szerinte Kubica nem alkalmas a Formula–1-ben való versenyzésre, most pedig maga az érintett is megszólalt ez ügyben.

„Egy-két pályán képes lennék F1-es autó tesztelésére, de ha nem versenyezhetnék, akkor ennek nem sok értelme volna” – nyilatkozta a BBC-nek Kubica, aki a 2011 februárjában bekövetkezett ralibalesete következtében nem tudja százszázalékosan mozgatni a jobb karját, ami nagyon megnehezíti számára a vezetést az együléses autók szűk pilótafülkéjében.

Domenicali kijelentésével kapcsolatban a következőt mondta a lengyel pilóta: „Kinyilváníthatja a véleményét. Egyértelmű, hogy vannak korlátaim, de csak egy ember ítélheti meg, mire vagyok képes a kormány mögött, ez a valaki pedig én vagyok.”

„Ez egy álom, egy cél – utalt az F1-es visszatérésére –, de nagyon nehéz, azt is mondhatnám, hogy szinte lehetetlen. Addig nem élhetek a lehetőséggel, amíg nem érzem százszázalékosnak magamat. Ha javulna az állapotom, mindenképp megnéznénk, mik a lehetőségek. Most azonban a ralira koncentrálok.”

Ez utóbbit nem csinálja rosszul, hiszen a WRC 2-ben hét versenyéből ötöt megnyert a Citroënnel, és bajnoki címet szerzett.

„A felépülésre figyelek, a ralizás pedig ebben sokat segít. Rengeteget fejlődtem. Murván vezetni nagyon megterhelő, sok kormánymozdulatra van szükség, ez pedig igencsak megdolgoztatja a karomat és a kezemet. Azonban azt is tudom, hogy ez nem oldja meg a legnagyobb problémámat, amely miatt nem vezethetek együléses autót.”

Kubica a Formula–1-be nem térhetett vissza, a Mercedes F1-es szimulátorával viszont dolgozhatott, ami nem ment rosszul neki.

„Jó visszajelzéseket kaptam a Mercedestől, mivel dolgoztam a szimulátorukkal. Ez is segített egy kicsit. Minden alkalommal, amikor odamegyek, előrelépést tapasztalok a gyógyulásomban. Ezt jó látni, ám hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Ha maradok a raliban, akkor szeretném végigcsinálni az egész szezont. Az idény összes versenyén elindulni viszont nagy kihívás lenne. A pályaversenyzés is egy lehetőség. Persze nem együlésesben, de hogy pontosan mihez is kezdek, az még kérdés.”

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
23 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
2026.03.15. 16:39

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik