F1: Kontrolláltuk a távolságot, így lett meg a győzelem - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.17. 22:18
Sebastian Vettel nyerte meg az Amerikai Nagydíjat, zsinórban nyolcadik sikerét aratta a négyszeres világbajnokot, ezzel megdöntötte Michael Schumacher rekordját. A verseny után az amerikai közönséget méltatta a Red Bull versenyzője, majd arról mesélt, mennyi pozitív emlék köti őt az Egyesült Államokhoz.

„Nehéz szavakat találni, szeretnék köszönetet mondani a közönségnek, hihetetlen, hogy több mint 100 ezer ember jött ki ma is megnézni a versenyt, miközben csupán másodjára járunk itt. Teljesen megőrült a város. Romain nagyon jól rajtolt, nem tudtam, hogy előtte tudok-e maradni. Jó volt a sebességünk, kontrollálni tudtuk a távolságot, így meglett zsinórban a nyolcadik győzelem. 2007-ben, Indianapolisban debütáltam a Formula–1-ben, tavaly jöttünk ide, akkor dobogón végeztem, most meg nyertem, ez fantasztikus” – nyilatkozta Vettel a futamot követően.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
12 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
13 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
16 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35