F1: Button legalább 2015-ig maradna a McLarennél

MTI MTIMTI MTI
2013.09.05. 11:29
„Érzelmi okok miatt” legalább 2015-ig szeretne a McLaren Formula–1-es csapatnál maradni Jenson Button. A 33 esztendős pilótának jelenleg nincs szerződése a 2014-es idényre, de csapata már jelezte, hogy folytatná vele a közös munkát.



A 2009-ben világbajnok brit pilóta elmondta: a Honda a következő szezon után tér vissza motorszállítóként a McLarenhez, és ő nagyon szeretne ismét a japán gyártóval együtt dolgozni.

A 2009-ben világbajnok brit pilóta elmondta: a Honda a következő szezon után tér vissza motorszállítóként a McLarenhez, és ő nagyon szeretne ismét a japán gyártóval együtt dolgozni.

A jelenleg zajló világbajnoki sorozatban 11 futam után a kilencedik helyen álló versenyző 2003 és 2008 között már ült Honda motorral meghajtott autóban, és soha nem titkolta a japánok iránti rajongását: ha teheti, Tokióban él, barátnője japán és japán nyelvű tetoválása is van.

„A mostani csapatomnál akarok maradni 2015-ben is. Úgy hiszem, az fontos év lesz” – jegyezte meg Button.

A McLaren jövőre még Mercedes-motorral fut, a Honda majd 2015-től lesz a szállítója.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08