F1: ismét lesz Osztrák Nagydíj, futam 2014 júliusában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.23. 15:00
null
A Red Bull készülhet: Horner csapatfőnök hazai nagydíjon irányíthatja 2014-től az istállót a saját tulajdonú ringen<br /> (Fotó: Reuters, archív)
A Red Bull közleményben jelezte, hogy egyezségre jutott Dietrich Mateschitz és Bernie Ecclestone, megállapodásuk következtében pedig 2014-ben ismét bekerül az Osztrák Nagydíj a Formula–1 versenynaptárába.

A verseny időpontjául 2014. július 6-át jelölték ki – ez persze a későbbi egyeztetések során, a versenynaptár véglegesítéséig még változhat. A futamot a Red Bull tulajdonában levő korábbi A1 Ringen (most Red Bull Ring) rendezik meg. A spielbergi pálya volt az Osztrák Nagydíj legutóbbi helyszíne, F1-es világbajnoki futamot legutóbb 2003-ban rendeztek rajta – ekkor Michael Schumacher győzött, csakúgy, mint 2002-ben, amikor Rubens Barrichellónak csapatutasításra kellett elengednie őt.

Az Osztrák Nagydíjat a legtöbbször eddig a francia Alain Prost nyerte meg (háromszor), a csapatok közül a McLaren a legeredményesebb (hat siker). A GP 1963–64, 1970–87, illetve 1997–2003 között szerepelt a Formula–1-es versenynaptárban.

„Új impulzus ez, amire szükség volt. Mielőtt Didi Mateschitz befektetett volna, a pálya gyakorlatilag haldoklott, semmi sem történt. Ez most projektje megkoronázása, Ausztria kalapot emelhet. Az osztrák F1-rajongók nagyon sok éve vártak erre” – mondta a Laola1-nek Niki Lauda a bejelentés után. A volt Formula–1-es pilóta, Alexander Wurz szerint a pálya visszakerülésének a versenyzők is örülhetnek.

„Mindig is az egyik legtöbb előzést hozó pálya volt, így aztán a mezőny szívesen jött Ausztriába” – mondta az F1-es karrierje során három hazai futamot teljesítő Wurz.

Legfrissebb hírek

A McLaren vetett véget a Mercedes menetelésének – Norrisé a rajtelsőség a miami sprintidőmérőn

F1
8 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
11 órája

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
14 órája

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
2026.04.30. 14:20

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10
Ezek is érdekelhetik