F1: Räikkönen beállíthatja M. Schumacher rekordját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 17:47
Beállíthatja a hétszeres világbajnok Michael Schumacher egyik rekordját a hétvégi Formula–1-es Kanadai Nagydíjon Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája.

A 2007-ben vb-t nyert 33 esztendős versenyző az elmúlt 23 futamon mindig az első 10, pontszerző hely valamelyikén végzett, így ha Montrealban is sikerül pontot szereznie, beállítja Schumacher vonatkozó csúcsát.

A legendás német pilóta a 2001-es Magyar Nagydíj megnyerése után kezdett bele a rekordot jelentő sorozatba, amely a 2003-as malajziai GP-n elért hatodik helyével zárult le. A vb-pontversenyben a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) mögött jelenleg második Räikkönen a tavaly áprilisi Bahreini Nagydíj óta szerzett minden futamon pontot. A két széria közötti legjelentősebb különbség az, hogy 2003-ig csak az első hat helyezett szerzett pontot a Formula–1-ben, majd az első nyolc, 2010 óta pedig az első 10.

„Biztos vagyok abban, hogy valamikor megszakad ez a sorozat – nyilatkozta a kanadai verseny előtt a finn pilóta. – Nyilvánvalóan mindig azért állunk rajthoz, hogy minél több pontot szerezzünk, de bármilyen apróság közbejöhet."

Räikkönen a hétvégi futammal kapcsolatban azt mondta, Kanadában számos tényező befolyásolja azt, hogy milyen eredményt tudnak elérni, az időjárás ugyanis gyakran változékony, esetenként a gumik is nehezen alkalmazkodnak a montreali aszfaltcsíkhoz, és általában több biztonsági autós szakasz is van a versenyen.

„Néha az is előfordul, hogy az egyik ellenfeled egyszerűen felöklel, miközben a boxutca kijáratánál várakozol a zöld jelzésre" – utalt Räikkönen arra a 2008-as esetre, amikor a McLarenes Lewis Hamilton nem vette észre, hogy piros a lámpa a boxutca kijáratánál, s hátulról belerohant a zöldre váró finn Ferrarijába.

A Kanadai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 20.00 órakor rajtol el.

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik