F1: Néha már egy boxkiállásnyi volt az előnyöm - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.09. 22:12
Sebastian Vettel sikerével zárult a Kanadai Nagydíj. A Red Bull háromszoros német világbajnok pilótája pályafutása során Montrealban most állhatott fel először a dobogó legfelső fokára, és a futamot követően elmondta, hogy a jó rajtnak köszönhetően az egész versenyen sikerült megőriznie előnyét az üldözőivel szemben.

„Nem volt ez olyan rossz verseny – reagált Vettel a kanadai szurkolók reakciójára, akik kifütyülték a háromszoros világbajnokot, amikor az beszélni kezdett a pódiumon állva. – A rajtot remekül kaptam el, ami fontos volt, ezt követően végig sikerült tartanom a távolságot a többiekhez képest, néha már egy teljes boxkiállásnyi előnyt sikerült kidolgoznunk. Korábban is voltak jó versenyeink ezen a pályán, két éve a saját hibám miatt buktam el a győzelmet az utolsó körben, de ma sikerült ezt valamennyire jóvá tenni.”

Legfrissebb hírek

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
18 órája

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
20 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
21 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
Tegnap, 14:35

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
Tegnap, 12:23

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
2026.06.11. 21:58

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
2026.06.11. 19:23
Ezek is érdekelhetik