Formula-1: Hamilton szerint Malajziában előre tudnak lépni

2013.03.19. 12:22
Lewis Hamilton a 5. helyen zárta az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, a Formula–1-es pilóta azonban bízik benne, hogy a hétvégén Malajziában képes lesz előrelépni.
„Pozitív érzésekkel távozom innen – nyilatkozta Melbourne-ben az autosport.com-nak a Mercedes brit pilótája. – Nem hiszem, hogy bármelyikünk gondolta volna, hogy ennyire elöl harcolunk majd, de szerintem tudunk még ennél is jobban teljesíteni. Megvannak a lehetőségeink, hogy előrébb jussunk, ám itt bizonyos dolgok nem játszottak a kezünkre. Most viszont már jobban ismerjük a gumijainkat.”„Sokat meríthetünk ebből a futamból, és a következő versenyen még erősebbek lehetünk. Igazán elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen ki gondolta volna, hogy versenyben leszünk a dobogóért, miközben mindenki lekezelt minket? – kérdezett vissza a 28 éves versenyző, aki az első GP-jén szerepelt a Mercedes színeiben. – Nem hiszem, hogy különösen nagyszerű idénynyitót zártunk volna, mert a vége lehetett volna jobb is, de mégis gyűjtöttünk tíz pontot, és ennek örülhetünk.”
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02