F1: Räikkönen lebetegedett, Hamilton az élre állt

2013.03.02. 13:39
A mercedeses Lewis Hamilton a barcelonai pálya idei legjobb idejével vezet az idény előtti harmadik kollektív teszt harmadik napján az ebédszünetben. Kimi Räikkönen nem vehetett részt a mai tesztelésen, miután lebetegedett.

Nem kezdődött jól a barcelonai teszt harmadik napja a Lotusnak, ugyanis Kimi Räikkönen lebetegedett, így nem tudott részt venni a gyakorláson. A hírek szerint ételmérgezést szenvedett, míg a helyét délelőtt az istálló tartalékpilótája, Davide Valsecchi foglalta el. A Lotusnál remélik, Kimi vasárnapra jobb állapotban lesz és be tud szállni. A Barcelonát már elhagyó Romain Grosjeant visszahívták, s a francia délután már minden bizonnyal beülhet az autóba.

Az ebédszünetben az első helyen az idei legjobb barcelonai idővel Lewis Hamilton áll, aki lágy gumival több mint egy másodperccel előzte meg Adrian Sutilt. A korábbi két nappal ellentétben ezúttal száraz körülmények között versenyezhettek a pilóták. A 2008-as világbajnok egy órával a szünet előtt érte el a 1:20.558-as idejét (korábban keményebb keverékkel 1:20.8-as időkre is képes volt.).

A harmadik legjobb idő Felipe Massa nevéhez fűződött a Ferrarival, megelőzve Pastor Maldonadót, valamint a délelőtt nagy részében Hamiltonnal „csatázó" Esteban Gutiérrezt.

Kétszer kellett megszakítani az edzést, egyszer Giedo van der Garde, egyszer pedig Davide Valsecchi miatt.

FORMULA–1, KOLLEKTÍV TESZT, 3. NAP, BARCELONA
ÁLLÁS AZ EBÉDSZÜNETBEN
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:20.558 perc 56 kör
2. Adrian Sutil Force India + 1.069 mp. h. 41
3. Felipe Massa Ferrari + 1.115 63
4. Pastor Maldonado Williams + 1.747 34
5. Esteban Gutiérrez Sauber + 1.995 47
6. Sergio Pérez McLaren + 2.136 50
7. Mark Webber Red Bull + 2.558 36
8. Jean-Éric Vergne Toro Rosso + 2.665 41
9. Davide Valsecchi Lotus + 2.890 16
10. Jules Bianchi Marussia + 3.749 37
11. Giedo van der Garde Caterham + 3.962 54
Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
19 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik