F1: Vettel több mint fél másodperccel az élen az ebédszünetben

2013.02.19. 13:21
A Red Bullt vezető vb-címvédő Sebastian Vettel áll az élen a Formula–1-es istállók barcelonai kollektív tesztjének első napján az ebédszünetben. A német pilóta több mint fél másodperccel előzi meg Kimi Räikkönent.

A csapatok a délelőtt első felében főleg a különböző aerodinamikai beállításokat tesztelték, de amint elkezdték a gyors köröket, folyamatosan változott az élen álló személye. A reggel bemutatott új Williamsszel Pastor Maldonado szorgalmasan rótta a köröket.

Barcelonában tesztelte először a Ferrarit Fernando Alonso, ám sokáig a spanyol sem teljesített mért kört. Esteban Gutiérrez Sauberje pedig rögtön az első gyors körében megállt a hetes kanyarban (elfogyott az üzemanyag), ami miatt rövid időre meg kellett állítani az edzést.

A pilóták közül először Räikkönen ment be 1:24 alá, később többeknek is sikerült ez. Vettel az utolsó fél órában állt az élre, több mint fél másodperccel megelőzve a finnt. Az első három kemény keveréken tette meg a gyors körét.

A Mercedesre megint rájárt a rúd, Nico Rosbergnek mindössze 14 kör jutott a délelőtt folyamán, állítólag váltógonddal küzdenek.

F1, KOLLEKTÍV TESZT, BARCELONA, 1. NAP – állás félidőben
1. Sebastian Vettel Red Bull 1:23.046 25 kör
2. Kimi Räikkönen Lotus +0.525 19
3. Fernando Alonso Ferrari +0.580 44
4. Pastor Maldonado Williams +0.687 47
5. Daniel Ricciardo Toro Rosso +0.838 44
6. Sergio Pérez McLaren +1.078 22
7. Paul di Resta Force India +1.098 47
8. Nico Rosberg Mercedes +1.474 14
9. Esteban Gutiérrez Sauber +2.090 38
10. Charles Pic Caterham +4.488 40
11. Max Chilton Marussia +5.022 36
Az időeredmények nem hivatalosak.

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
13 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50